Parole e civiltà dei greci laboratorio 1 pagina 181 numero 3

Ἀντισθένες ὁ φιλόσοφος τοὺς μέν νεανίας προὔτρεπεν ἐπὶ φιλοσοφίαν, οἱ δὲ νεανίαι οὐ προσεῖχον αὐτῷ· τέλος δ’οὖν ἠγανάκτει οὐδ’ ἔτι νεανίας προσδέχεσθαι ἠβούλετο. Καί Διογένην οὖν ἤλαυνεν ἀπὸ τῆς συνουσίας αὑτοῦ. Ἀλλὰ δ’ ἦν καρτερικὸς ὁ Διογένης οὐδ’ ἀπήρχετο, καὶ ἤδη καὶ τῇ βακτερίᾳ καθικνεῖσθαι ὁ Ἀντισθένης αὐτοῦ ἠπεὶλει· καί ποτε καὶ ἔπαιε κατὰ τῆς κεφαλῆς. Ὁ δὲ οὐκ ἀπηλλάττετο, ἀλλ’ ἔτι μᾶλλον εἵπετο φιλοπόνως, καὶ ἔλεγε· «Σὺ μὲν παῖε, εἰ βούλῃ, ἐγὼ δὲ προτείνω τὴν κεφαλήν· καὶ οὐκ ἄν οὕτως ἐξευρίσκοις βακτηρίαν σκληράν, ὥστε με ἀπελαύνειν τῶν διατριβῶν τῶν σῶν».

Il filosofo Antistene esortava i giovani alla filosofia, ma i giovani non gli prestavano ascolto; alla fine dunque si indignò e non volle più ricevere i giovani. Scacciò dunque Diogene dalla sua compagnia. Ma Diogene era ostinato e non andò via, e ormai Antistene lo minacciava con il bastone; e una volta lo battè anche sopra la testa. Ma quello non si allontanò, lo seguiva ancor più con zelo e diceva: "Tu percuotimi (mi), se (lo) desideri, (ma) io porgo la testa; e non tu potresti trovare bastone così duro che mi allontani dalle tue diatribe"